A MINI WRC Team technikai vezetője Dave Wilcock szerint a múlt hétvégi Finn Ralin nem volt más lehetőségük, mint feladni a versenyt.
A két pilóta Kris Meeke és Dani Sordo a verseny vége előtt néhány gyorssal kényszerült abbahagyni a versenyzést.
Az ok az volt, hogy az egyre keményedő útfelszínről felverődő port és homokot a hűtőrendszer beszívta, és a Prodrive fejlesztésű autó motorja elkezdett túlmelegedni. A csapat végül arra a döntésre jutott, hogy a további veszteségek elkerülése érdekében megállásra utasítja a két pilótát.
„Sokkal rosszabb volt levágni a kanyarokat, mint ahogy azt gondoltuk, és hiába próbáltuk orvosolni a problémát azzal, hogy emelünk az autón, a hűtő- és a légbeömlő rendszerben összegyűlt homokkal nem tudtunk mit kezdeni.” – mondta Wilcock.
A Mininek már az első nap sem alakult valami jól, mikor a második gyorson az egyik autójukkal Matti Rantanen bukott:
A Mininek már az első nap sem alakult valami jól, mikor a második gyorson az egyik autójukkal Matti Rantanen bukott:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése